Résztvevők írták, ajánlás 

LelkesTest programok

Lépéskurzus

Rohn Erzsébet

Evangélikus lelkész. Helyemen vagyok - ezzel a jóleső érzéssel indultam múlt szombaton kezemben a két bottal a Duna-part irányába. Már többször megtapasztaltam, hogy gyaloglás közben milyen jól tudok gondolkodni, készülni. Ezen a napon azonban azt is átéltem, hogy mit jelent járás közben imádkozni. Jézusra figyelni. Tudatosan.

Lassan egy hét telt el a Lépéskurzus lelkigyakorlat óta, s azt veszem észre magamon, hogy miközben törekszem a kijavított nordicos technikámat megőrizni, gyakorlom magam abban is, hogy tudatosan éljek a Tahiban kapott ajándékkal, hogy az imádság és a gyaloglás együtt megerősít, megújít.

 

Márkus Dániel

Április 16–18. között Gánton jártunk a Fecskepalotában. Református lelkészként, köszönet Molnár Renátának, aki bevezetett minket a „bot-séta” világába és imamódokat tanított nekünk, megmutatva, hogyan emelhetjük szívünket – mozgás közben – Isten felé, Isten elé.

 

Judit (48)
 
Amikor először hallottam a jézusi gyaloglás kifejezést, jól rezonált bennem. Gyerekkorom óta volt ugyanis olyan tapasztalatom, hogy a mozgást és az imádságot össze tudom kötni. Egy időben futva, máskor úszva vagy kerékpározva, a természetet járva gyakran imádkoztam. Mostani munkám mellett azonban sajnos szinte teljesen redukálódott a mozgás az életemben, és lassan a mozgásigényem is elszivárog. Ezzel együtt a régen oly kedves imamódom, a mozgással összekötött ima is kiveszett az életemből, pedig egykor komoly erőforrásom volt. Így most, amikor valaki személyesen meghívott az egynapos lelkigyakorlatra, és rájöttem, hogy ez az egyedüli szabad vasárnap a naptáramban mostanában, habozás nélkül igent mondtam. Úgy értelmeztem, az Úr egy lehetőséggel akar megajándékozni. 
 
A lelkigyakorlaton valóban végig megajándékozottnak éreztem magam. Meghitt légkörben, Renáta lelkesítő és figyelmes vezetésével, gyönyörű helyszíneken és csodálatos időjárási körülmények között megtanulhattam a technikát, és megérkezhettem a jézusi imába. Ajándékba kaptam egy lehetőséget, hogy újra mozgásba lendüljek a szó fizikai és lelki értelmében egyaránt.
 

Rácz Kármen

Nagyon tartalmas és szakmailag jól felépített Lépéskurzus programon vettem részt az elmúlt szombaton.Úgy érzem, biztos alapot kaptam arra, hogyha újra kezembe kerülnek a nordic-botok, tudni fogom, mire figyeljek oda gyakorlás közben. 

Magam is meglepődtem, hogy a lelki nap után egyszer csak el kezdtek hiányozni a botok, és az a felszabadító érzés, amelyet megéreztem az erdőt járva, testi-lelki utam során. Mert nemcsak a testem, a lelkem is dolgozott, melyhez az elméleti előadások is hozzásegítettek.

Renáta szenvedélyes kísérése mellett a legelfáradtabb test és lélek is életre kel, úgyhogy nagyon találónak érzem a Kelj fel és járj… LelkesTest-program címet!

 

Kernács Polett

Ez az egyetlen nap is elég volt arra, hogy az agyamból száműzzem a folyton ott zakatoló gondolatokat, kiszakadjak a hétköznapok forgatagából és testileg, lelkileg töltekezzem.

Mindazoknak ajánlom ezt a programot, akik szeretnének egy testet, lelket felüdítő napot eltölteni a természetben és közben kedves emberekkel ismerkedni.

 

Lúgosi Margit

Gerincproblémáimon (háti és derékrészen) már évek óta próbálok gyógytornával segíteni, egy nehéz élethelyzet (idős szüleim otthoni évekig tartó betegápolása során nagyon elfáradtam.) Február elején kórházban voltam fiziko-terápiás kezelésen – sajnos nem hogy jobb lett volna az állapotom, hanem nyaki csigolyák szétcsúsztak és sérv lett a nyakamon, ehhez még az egyensúlyérzékem is felborult, így szinte mindent újra kellett tanulnom mindent – enni, járni, vezetni – mivel szeretnék többet mozogni, de a járásom még bizonytalan, ezért akartam bekapcsolódni a Kelj fel és járj… lelkes test- programjába.

Renáta lelkesedése, elfogadó szeretete magával ragadó: Jöhetsz, úgy ahogy vagy! Hol tartasz? Mi a vágyad? Miben szeretnél fejlődni? Miben segíthetek? Mi a következő lépés számodra? Mindezt szabadon, ahogy te szeretnéd, ahogy most meg tudod tenni… Az együtt töltött nap számomra egy óriási megerősítést jelentett. A meghitt, elfogadó szeretet légköre testileg-lelkileg gyógyított.

Hálás szívvel köszönöm, hogy ott lehettem, mindig különleges élmény Krisztusban vonzó emberekkel találkozni.

Remélem, hogy a nordic walking bot használata segítségemre lesz a biztosabb mozgásban és a „Szív útján” is tudok növekedni lépésről lépésre…

 

Lépéskurzus hétvége

Gyöngyi (58 éves)

Csodálatos két napot éltem meg veletek! A séta, a pihenés, az ima, a közös éneklés, a finom ételek, a fiatalos jókedv és az energia, ami végigáramlott; az egyszerű, érthető, frappáns magyarázat, a szemléletes bemutatás mind szerves egységet alkotott. A vágyam teljesült, kitűztem a célomat: cselekedni fogok. Köszönöm. 

A szentmise amivel még a program kiegészült (családias légkörben, Lajos atyával) különösen megérintette a szívemet, lelkemet.

 

Rozi (49 éves)

A mozgás örömén keresztül úgy érzem, egy lépéssel közelebb jutottam Jézushoz. A bibliai történetek egészen közelről érintették meg a lelkemet. Rájöttem , ha önmagamat adom másoknak, akkor mindent adok, ami vagyok. 

 

Testi-lelki wellness nap vezetőknek programon

Gyuri (50 éves)

Egy 100 fős cég tulajdonosaként, küzdve a gazdasági válság, a piac szűkülése, a munkaerő elvándorlás problémáival, egyedül nevelve négy kisgyermeket egyszer csak betoppantam ide. A Mária Rádióban hallottam Renátát beszélni.

Számomra az egy napos kurzus olyan volt, mint amikor Szent Pál lesett a lóról. 28 év autós életmód, 4 év lelki kínlódás után kaptam két botot és néhány gondolatot. Meg a lábaim. Amikről azt sem tudtam hogy vannak. Elindultam aznap.

És megvilágosodtam, egymilliárd hitelt fizetni, 100 főt eltartani, négy gyereket nevelni egyedül, az beláthatatlan.

De MINDENNAP fogni két botot, elindulni 20 percben, ebben imádkozni. Az ezekhez képest megvalósítható.

Megyek. Csinálom. És mennek a pénzügyek, megy a hitel, mennek a gyerekek. Pedig csak gyalogolok. És imádkozom. Most ennyi elég, működik.

Ne keress nagy célokat. Csak annyit, fogd a botot és gyalogolj. És mond az imát. Meglátod menni fog. Minden menni fog.

 

Kéz a kézben- Testi-lelki Wellness nap házaspároknak

Erzsi és Jenő

Először egy 4 napos lelkigyakorlaton vettem részt. Annyira vágytam, hogy Férjem is megérezze, picit bele lásson abba, amiben részem volt. A lelkigyakorlatot követő szombaton közösen részt vettünk a Kéz a kézben - Testi-lelki wellness napon. 

Itt Jenő is ízelítőt kapott arról, amiről oly lelkesen meséltem, és közös életformánknak szeretném. Jól éreztük magunkat, átéltük az együttlét örömét. 

A természet járás, játék, és az Ige üzenetéről való közös gondolkodás közelebb vitt Egymáshoz.

Az a néhány óra is felfrissítette kapcsolatunkat, végre csak magunkra figyelhettünk.

Én nagyon szeretném, ha életformává tudnánk tenni, erre vágyódom.

 

Talán úgy kezdeném, hogy köszönet Istennek, hogy ezt a munkát végzed. Teszed  szívvel lélekkel ,,értünk" ezt a hálás feladatot.

Nekem új volt minden, mivel még nem voltam ilyen lelki napon. 

A tanításod minden formája segítő útmutatás önmagunkhoz és Egymáshoz.

Alakítod testünk-lelkünk egyensúlyát.

Nagyszerű érzés volt Erzsivel az egymásra való  figyelés erősödését tapasztalni, ráébredni a legfontosabb dolgokra lélekben is. 

 

Hortenzia és Péter

Nagyon jól éreztük magunkat a Kéz a kézben LelkesTest napon. Ki tudtunk szakadni a hétköznapokból és egy kicsit magunkra és egymásra tudtunk figyelni.
Számunkra sokat jelentett, hogy a testet és a lelket egyaránt "megmozgattuk", így volt teljes ez a program.

További sok sikert!

Trendi sportos lelkinapok

Zsófi (23 éves)

Nagyon jó érzés volt az egész lelkigyakorlat alatt megtapasztalni a rugalmasságot, az odafigyelést. Sosem fogom elfelejteni a bottal való séta élményét, a megtanulása nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt korábban gondoltam, de miután belejöttem, nagyon jó volt sétálni vele. Jó volt más szemmel nézni a Bibliát, erről az oldalról még nem szemléltem. Sok hasznos információval lettem gazdagabb a mozgást illetően is. Köszönöm! 

 

Zsolti (19 éves)

Nagyontetszett, hogy sokat mozogtunk és közben lehetett elmélkedni. Fontosnak tartom, hogy egy lelkigyakorlaton többet lehessünk a természetben, mint bent, egy szobában üldögélve. Több inger ér bennünket a természetben, és szerintem így sokkal könnyebb megtalálni az Istent. Ennek örültem, hogy mi rengeteg időt töltöttünk a szabad levegőn. Összességében nagyon jól éreztem magam és örültem, hogy egy új közösség tagja lehettem. Élveztem ezt az újfajta mozgásformát. Azt érzem, hogy jól ki tudtam kapcsolódni, lelkileg feltöltődni, és végre kizökkenhettem a mindennapokból.

 

Annus (22 éves)

Sokat kaptam a kétnapos lelkigyakorlat alatt. Istennel találkozhattam a mozgásban, az imában, a beszélgetésekben. Jézus sok mindent megmutatott magammal, Vele és a víziómmal kapcsolatban: megszerettem a mozgást, mélyült a vízióm, megláthattam magam más, Isten és a saját szememmel, Isten megszeretgetett, szava szólt szívemhez, szolgálatomban megerősödtem. 

 

Maja (19 éves)

Nagyon jó volt, hogy újra megtaláltam Jézussal a kezdőpontot. Mostanában csak úgy tengtem… nem igazán találtam a céljaimat (ez talán már szeptember óta így van). Kaptam egy lökést, hogy igenis figyelj oda Rá. Annak ellenére, hogy így éreztem, nem kommunikáltam vele, én voltam talán az, aki nem figyelt oda eléggé (vagy épp mindig halogattam a Vele való beszélgetést). Azt sugallta, hogy fontos vagyok a számára, és hogy feladatom van. Most igyekszem ezt a célt megtalálni. Könnyebb, ha már a starton állok. Egészen megfeledkeztem róla, mennyire kézzel foghatóbb a jelenléte odakint.

 

Gréti (20 éves)

Számomra ez a lelkigyakorlat felfrissülést jelentett. Kimozdított a komfortzónából, a hétköznapi rohanásból, elmélyített. Teret és időt adott, hogy csak Istenre tudjak figyelni. Felfrissültem és megújultam testileg, lelkileg. 

 

 

Cor-Way® életmódprogram

Sport

Fizikai jól-lét program

Sport alapoktatás Cor-Way® módszertannal


Lélek

Lelki jól-lét program

Lelki program a harmonikus élet felé vezető útra


Élet

Táplálkozási jól-lét program

Utak a szív egészségéhez


Cor-Way® életstílus

A Cor-Way® sport – lélek – élet egészségprogramjainak célja és küldetése, hogy „szívben oldódó” élményekkel és tiszta értékekkel gazdagítsa a mai kor emberét.

Az élmény- és életmódprogram hármas, sport – lélek – élet témakörét sokoldalú megközelítéssel, egyedi módszertannal világítja meg és oktatja. A program testi-lelki feltöltődésre, akár gyógyulásra kínálnak lehetőséget különböző életkorú, élethelyzetű és egészségi állapotú résztvevők számára; utat mutatnak az önbizalom növelésére, a személyiségben rejlő erőforrások kiaknázására.

„Cor-Way® = My Way”

Kapcsolat

Molnár Renáta
Cor-Way® életmódtréner
személyi edző, lelkigyakorlat vezető, táplálkozás tanácsadó


+36 30 687-9203


Csatlakozzon új Facebook oldalunkhoz: